A hobbihorgászat egyre jobban terjedő szabadidős elfoglaltság, így Magyarországon is rengeteg olyan tó vagy tókomplexum van, amelyet kifejezetten a horgászok számára létesítettek. Az alig egy-két hektáros tavaktól egészen a több tóval is rendelkező 50 vagy 100 hektáros szabadidő komplexumokig rendkívül széles a választék.
A méretbeli különbségek mellett a felszereltségük és az ajánlott szolgáltatások is eltérőek. A kisebb létesítmények gyakran bekerítettek, portával, őrzéssel rendelkeznek. Természetesen a nagyobb kiterjedésű tavak környezetét is ellenőrzi tulajdonosa, csak kevésbé látványos módon.
Sok horgásztónál találunk büfét, horgászboltot, a nagyobbaknál éttermet, szálláslehetőséget is. Ha van a tó körül világítás, akkor mindenképpen van lehetőség éjszakai horgászatra is. Vannak non-stop működő egységek, és van, ahol nyitva tartási idő korlátozza a vendégeket. Utóbbinál általában addig lehet horgászni, míg világos van. Egyes tavak télen egyáltalán nem tartanak nyitva, illetve a haltelepítési időszakra is bezárják kapuikat.
Vannak olyan tavak, ahol csak a partról, míg máshol stégekről horgászhatunk. A figyelmesebb vendéglátók padokkal, eső elől menekvést nyújtó kis építményekkel várják a horgászat szerelmeseit. A csónakból horgászás egy külön műfaj, sok horgásztónál ehhez még csónakot is biztosítanak.